Köszöntő

Köszöntő 2016-12-12T10:51:34+00:00

Tisztelt Kolléganők, Kollégák!

Rendkívül megtisztelő számunkra, hogy a Bács-Kiskun Megyei Kórház Szülészet- Nőgyógyászat Osztálya rendezheti meg 2017-ben Kecskeméten XXV. Országos Szülésznői Konferenciát.

Repül az idő, lassan 25 éves múltra tekinthetünk vissza a kongresszus történetében.
Köszönjük elődeinknek, hogy ápolták ezt a hagyományt!

Nagyon sok változáson ment keresztül a szülészeti ellátás, illetve a szülésznőképzés, ennek következtében a szülésznői tevékenységek köre nagymértékben kibővült és átalakult.
A társadalmi környezet nagyon megváltoztatta a szülészeti ellátás felé történő elvárásokat.
Azonban egy dolog a XXI. században sem változott, most is a szülésznők azok, akik a kismamák, a vajúdók mellett vannak.
Van miről beszélnünk! Osszuk meg tapasztalatinkat a mindennapokról!

Kecskemét kedvező földrajzi elhelyezkedéséből adódóan könnyen elérhető, ezért szeretettel hívunk, várunk mindenkit töltsön velünk három jó hangulatú napot, az „Alföld közepén” !

Reméljük, hogy rendezvényünk minden résztvevő számára sok szakmai hasznot és érdekességet fog nyújtani, miközben a társasági programok során kikapcsolódásra, kötetlen beszélgetésekre és a baráti kapcsolatok ápolására is lehetőség nyílik.