Köszöntő
2024. szeptember 27-én pénteken déltől 28. szombat délig kerül megrendezésre Kecskeméten a PsychArt24 festőmaraton. Idén csatlakozunk először a budapesti Moravcsik Alapítvány antistigma programjához. A helyszín az Ifjúsági Otthon Tükörterme.
A Psychart24 lehetőséget kínál közös alkotásra mentális betegséggel élők és mentálisan egészségesek számára. Lehetőség az alkotás örömének és az értékteremtés képességének megtapasztalására, a kölcsönös elfogadás erősítésére és az élményen alapuló szemléletváltozásra.
A rendezvény évről évre összehoz felnőtteket és gyerekeket, időseket és fiatalokat, amatőröket és professzionális művészeket, hogy közösen, előítéletektől mentes környezetben alkothassanak.
Idén már hat városban - Budapesten, Debrecenben, Szegeden, Pécsett, Sopronban és Kecskeméten - rendezik meg a művészeti maratont.
A rendezvényre regisztráció és időpontfoglalás szükséges.
50 festőállvány, 25 kiló festék és 400 ecset várja az érdeklődőket. Várhatóan többszáz alkotás fog születni. A rendezvényt követően egy szakértő zsűri választja ki azokat a műveket, amelyek egy, a Moravcsik Alapítvány által szervezett, országos vándorkiállításon szerepelnek majd.
A program kecskeméti szervezői a Bács-Kiskun Vármegyei Oktató Kórház kecskeméti Pszichiátriai Osztályának és Járóbeteg Szakellátásának munkatársai és a Hírös Főnix Madár Közhasznú Egyesület, mely mentális betegséggel élők, az ő hozzátartozóik és segítésükben résztvevő szakemberek kezdeményezésére jött létre.
Várunk minden érdeklődőt szeretettel:
Dr. Máttyássy Adrienn
osztályvezető főorvos
Bács-Kiskun Vármegyei Kórház, Pszichiátriai Osztály
Tóth Mónika
vezető ápoló
Bács-Kiskun Vármegyei Kórház, Pszichiátriai Osztály
PsychArt24,
a Moravcsik Alapítvány sikeres stigmaellenes programja 2011 óta
A 2023 évi PsychArt 24 művészeti maratonon készült képek 24 órán keresztül 2400 Ft-os, jelképes áron megvásárolhatók. A bevétel a mentális betegséggel élőket segítő Hírös Főnix Madár Egyesület munkáját támogatja.
KÖSZÖNJÜK TÁMOGATÓINK SEGÍTSÉGÉT!
ÉLMÉNYFESTÉS | PSYCHART24 | FESTŐMARATON
OTT LESZEK
Az esemény célja felhívni a figyelmet a mentális fogyatékkal élők társadalmi kirekesztésére, a pszichiátriai betegséggel élők köré emelt falak lebontásának, társadalmi elfogadásuk erősítésének lehetőségeire.
Fontos tudnivalók
A részvétel regisztrációhoz kötött. Előzetes regisztrációra honlapunkon van lehetőség. Kérjük, hogy foglaljon előzetesen időpontot, mivel a helyszínen csak korlátozott számban lesz lehetőség regisztrálni.
A regisztrált résztvevők karszalagot kapnak, és a szervezők biztosítják az alkotáshoz szükséges eszközöket. Az elkészült képeket az alkotók nevének megjelölésével a helyszínen tartjuk, hogy a művészekből álló zsűri ki tudja választani az országos kiállításon résztvevő darabokat.
Időpontfoglalás